Megnéztem Tarantino új filmjét, a Becstelen Brigantikat. Már értem, miért ekkora siker ez a film Németországban. A történet ismert, nálam jóval avatottabb kritikusok cincálták már darabjaira, erre nem is akarok karaktert vesztegetni.
Egyetlen momentumot emelnék ki az egészből, a film egyetlen igazi, önzetlen, önfeláldozó "amerikai értelemben" vett hősét.
Amikor Aldo és bandája rajtaütnek egy német szakaszon, már csak három életben marad német katona térdepel az erdő avarján, miközben körülöttük zsidők skalpolgatják kedélyesen a hullákat. Az őrmestert pécézik ki maguknak, és követelik, hogy mutassa meg nekik a szomszédos német őrjárat pozícióját.
Az őrmester ezt megtagadja, noha tudja, hogy ezért egy baseball-ütővel fogja agyonverni a "medve-zsidó".
Ezután hangzik el az alábbi rövid párbeszéd a medve-zsidó és az őrmester között. Az amerikai rábök a német zubbonyán függő vaskeresztre:
- Ezt miért kaptad? Zsidóölésért? - kérdezi megvetően
- Nem - feleli az őrmester - Bátorságért.
BUMM - lecsap a baseball ütő, és az önmagából, minden emberségéből kivetkőzött sorozatgyilkos szörnyeteg újabb áldozata péppé vert koponyával fekszik a földön.
Talán ez az eddigi legerőteljesebb ábrázolása annak, hogy minden ember egyenlő, nincsenek kiválasztott fajok, amelyek tagjai eredendően csak jóságos, légynek nem ártó áldozatok lennének. Ez a pár másodperc helyre tudja rakni hatvan év retorikáját, ravasz és körmönfont nyomásgyakorlását. Világosan megmutatja, hogy az elvetemültség igenis mindenkiben ott rejtőzik, mint ahogy a bátorság is. És lehet, sőt kell is erről beszélni, nincsenek "tabu" népek.
Bár erről a palsztinok tudnának mesélni...
